Isten hozott blogomon!
A filmek szeretete miatt hoztam létre ezt az oldalt, melyen terveim szerint minden műfajban fogok film-elemzéseket, véleményeket és kritikákat megjelentetni.
Ami engem illet: hasonlóan Han Solo karakteréhez, akit George Lucas és Ron Howard más-más megközelítésben mutat meg, magam is egyedül járom az élet rögös útját (2021 január 17 óta) találkozva igaz és igaztalan emberekkel. Ebből a tényből, vagyis a szólóban történő útkeresésből fakad a blognév választásom is: "solo" azaz egyedülálló. Ám ezen az úton az én társaim főleg a könyvek és a filmek. Bölcsész végzettséggel, grafomán filmkedvelőként és történelem-imádó eremitaként ragadok billentyűzetet minden számomra érdekes film megtekintésekor. Ahová még írok, az a filmek1percben blog, oda is szívesen várlak. Remélem egy-egy írásom elnyeri majd tetszésed és visszatérsz néha ide a Solo1 blogra. Ha üzennél, ide küldd leveled:
solo2021x@gmail.com
Köszönöm, hogy kíváncsi voltál rám és idáig jutottál az olvasásban. Végezetül egy érdekes idézet illetve filmtörténeti párbeszéd:
- - Üdv! Itt lehet pilótának jelentkezni?
- - Ahhoz be kell lépnie a seregbe. De a legtöbben csak gyalogosok lesznek.
- - Én pilóta leszek! A galaxis legjobbja. ... Meddig fog ez tartani?
- - Attól függ tud e parancsokat követni. Talán készül valahová?
- - Igen. Vissza ide, amint csak lehet.
- - Hmm. Ezt se hallom gyakran.
- - És hogy hívják fiam?
- - Han
- - Han, mi? Mi a családneve?
- - Nekem nincs családom. Egyedül vagyok.
- - Han .... Solo. ... Elfogadva. Menjen a 83-as hajóhoz, az elviszi a karidai akadémiára. Sok sikert Han Solo, nemsokára már repülhet is!