A 2019-es The Platform (El hoyo) a második spanyol film a Nagy pénzrablás után, mely felkeltette az érdeklődésemet. Műfaja a horror és a thriller közt van valahol, mert ügyesen adagolja a feszültséget, miközben "thrill" is jut bőven a történetbe. Valójában maga a sztori teszi különlegessé, a rendezés és a színészi játék nem különösebben emlékezetes. Az alapsztori viszont mindenért pótol bennünket.
Adott egy speciális épület, mely 333 egyedi módon kialakított emeletből áll, mindegyik szinten egyetlen szobával, benne két ággyal (ezeken két-két lakóval) és a szoba közepén egy méretes lift-aknával. Ebben az aknában közlekedik a "platform" mely valójában egy ételekkel megrakott, hatalmas tálca. A nulladik emeleten telepakolják ételekkel, melyek mennyisége éppen annyi, hogy ha az összes szinten limitált adagokat vennének le a platformról (mely folyamatosan halad lefelé), akkor éppen elég lenne a legalsó lakóknak is. Csakhogy az emberek gyarlóak: az első 50 emeleten degeszre eszik magukat a foglyok, így lefelé haladva egyre kevesebb élelem jut mindenkinek. A legalsó 100 emeleten gyakorlatilag már nulla a fejadag, így az ottaniak jobb híján a hullákat és egymást eszik meg. Hulla éppen akad bőven, mert időről-dőre néhányan levetik magukat az aknába.
Amit nem tudunk: ki miért van ott? A párbeszédekből ugyan kiderül, hogy néhányan önként érkeztek, de az nem derül ki, hogy nekik mit ígér az épületet működtető szervezet. Mint ahogyan az sem tiszta, hogy milyen célt szolgál ez az egész őrület? Valamiféle kísérlet? Esetleg a dark web egyik vadhajtása perverz és unatkozó milliomosoknak? (Aki fizetnek azért, hogy kamerákon nézhessék a szenvedést.) Mindez nem derül ki. A középpontban mindenesetre egy 45 éves átlag-fickó áll: Goreng (Ivan Massagué), aki bizonyos jutalom fejében vállal fél évet a gödörben. (Így nevezik a filmben az épületet.) De hogy mi a jutalom, az szintén ködös. Goreng azonban nem tudja mit vállalt: nem tud arról sem, hogy a rabok csak egy bizonyos ideig vannak egy-egy szinten, általában 1 hónap után másik szintre kerülnek (sosem tudni, hova). Így jár ő is: bár a 48. emeleten ébred (alapból ide teszik), később a 171. emeleten megtanulja mi az éhezés. (Annyira mélyen már egyáltalán nem hoz ételt a platform.)
Azért az problémás, hogy hogyan és kik hurcolásszák át az embereket egyik szintről a másikra (az altató-gáz befújása után) és hogy ezt hogyan nem látja sose a többi rab. Valamint az sem túl hihető, ahogyan a platform a levegőben mozog, valamint, hogy egy bazi-nagy 333 emeletes épület nem szúr szemet soha senkinek (és annak rejtélyes üzemeltetése sem vonja magára a hatóságok figyelmét). Még ha a föld alá épült is, a mélybe.
A platform valamiféle művészi áthallást és társadalom-kritikát próbál meg sugallni, azt üzenve: az ember gyarló és korlátolt, ahelyett, hogy összefogna, folyton saját sírját ássa. Mint ahogyan kérdés hogy ha egyetlen tárgyat vihetnél magaddal a gödörbe, mi lenne az: könyv vagy egy kés, ugyanúgy kérdés: mi oldja meg a problémákat a meggyőzés vagy az erőszak. Goreng könyvet visz a gödörbe (ő a meggyőzésben hisz) míg mások fegyvereket. Viszont Gorengnek sikerül megőriznie kreativitását (és emberi énjét) és kitalál egy tervet, amely beválik. A tanulságot azonban lerontja a film végének hiteltelensége, ami kicsit átmegy már mesébe. Kár érte, mert egy hihető zárással ütős lehetne. De még így sem rossz: a rengeteg véres jelenet izgalmas horrorrá teszi a filmet, a rejtélyek fenntartják az érdeklődésünket, a fordulatok, különböző karakterek pedig szórakoztatnak. Mert kapunk érdekes egyéniségeket is: akad elállatiasodott öregember, őrült kannibálnő (aki tud megmentővé is válni) és kihívást kereső bennfentes (aki úgy kerül a gödörbe, hogy előtte az azt üzemeltető cégnek dolgozott, adminisztratív női munkaerőként). Mindannyiukat megváltoztatja a gödör, de csak Goreng állja ki a kegyetlen és embertelen próbát.
A Platform bennünk marad, mert átélhető és mert szembesít bennünket azzal, hogy vajon mit tennénk hasonló helyzetben. Bár egy kicsit a film túlontúl rámegy a kannibalizmusra és a véres helyzetek is ebből születnek, az üzenet azért átjön: az életben néha más szemszögből is látnunk kell a dolgokat, túllépve önmagunkon. Értékelésem: 65%. Egy jobb és logikusabb befejezéssel 75% lenne.
