A milwaukee rém és sorozatgyilkos Jeffrey Dahmer 34 évig tartó rövid élete során pontosan 17 emberrel végzett, majd iszonyú és hátborzongató dolgokat művelt az elhunytak földi maradványaival. Jeffrey 1960 május 21-én született és 1994 november 28-án hunyt el egy wisconsini börtönben. Életéről, homoszexualitásáról, kannibalizmusáról (áldozatai bizonyos testrészeinek elfogyasztásáról) és egyéb rémtetteiről különleges, 10 részes sorozatot készített Jennifer Lynch rendezőnő, mégpedig Evan Peters főszereplésével (és figyelemre méltó alakításával). [A poszt nyugalom megzavarására alkalmas részleteket is tartalmaz, így csak erős idegzetűeknek ajánlom, miként magát a filmet is.]

Jeffrey Dahmer és az őt alakító Evan Peters (A kép forrása: independent.co.uk)

A Dahmer-film egyik érdekessége, hogy sem az emberöléseket, sem a véres jeleneteket nem taglalja túlságosan (nem mutatja meg ezeket nyers valóságukban), csupán óvatosan adagolja a borzalmakat, mégis eléri a nézőnél a feszültséget és a mély megdöbbenést, miközben elénk tárja Jeffrey Dahmer komplex emberi összetettségét is. A sorozat mindenkire nagyon komoly hatást gyakorol, mert egy felfoghatatlan gondolkodású, érzéketlen embert, illetve egy áttekinthető átalakulást mutat meg nekünk, megismertetve a nézővel egy mentálisan és pszichésen beteg ember portréját (gyermekkorán és rémtettein keresztül).

Jeffrey Dahmer nagyobb traumák nélküli, ám magányos gyerekkort tudhatott magáénak, egyetlen baráttal és egy számára törést jelentő válással. Szülei kamaszkorában elváltak, testvérétől elszakították és egy ideig úgy érezhette: mindenki magára hagyta. Végül apja felkarolta (legalábbis megpróbálta felkarolni), de későn: a fiatalember pszichéjében súlyos deviáns elváltozások indultak meg: 1978 június 6-án, még 18.születésnapja előtt elkövette első gyilkosságát. Megfojtott egy 18 éves férfit (Steven Hicks), aki megtetszett neki, ám heteroszexuálisként nem viszonozta Dahmer közeledését. Hicks halálát fojtogatás okozta, bár előtte le is ütötte a fiatalembert egy súlyzó nyéllel. Ekkor még feltámadt Dahmerben valamiféle megbánás illetve ijedtség így 9 éven keresztül nem is gyilkolt.

Ám ez a  bizonyos 9 esztendő kudarcokkal telt a férfi számára: alkoholista lett, igazi barátokat nem tudott szerezni és munkája sem hozott számára sikereket. (Bár közben próbálkozott tovább-tanulással és a hadsereggel is.) Többnyire boltok, éttermek, vágóhidak konyháján dolgozott, húst darabolva. Közben önmaga számára is nyilvánvaló lett, hogy valami nem stimmel vele, hiszen vonzódik a belső szervekhez, a vérhez, a boncoláshoz és ahhoz, hogy mindezeket gyilkosságok árán kövesse el. Dahmer 1987-ben megkezdte 4 éves "ámokfutását" mely 4 esztendő alatt további 16 fiatal férfit ölt meg. A legidősebb 36 volt (Eddie Smith), a legfiatalabb pedig alig 14 (Konerak Sinthasomphone). Áldozatai homoszexuális feketék és ázsiaiak voltak, akiket valahogyan lakására csábított, szexuális aktusra bírt, elkábított majd megfojtott. (Volt akit egy kalapáccsal vert agyon.)

A rémtetteket több helyszínen követte el, hiszen Dahmer legelőször szülei házában élt, majd nagymamájánál lakott, végül pedig egy albérleti lakásban tengődött. Ez utóbbi helyszín volt legtöbb gyilkosságának is a színtere. A holttesteket feldarabolta, a szerveket néha megsütötte és megette, a testrészeket pedig vagy elszállította (szeméttelepekre) vagy egy savval teli hordóban oldotta fel. A 200 literes hordó a kétszobás lakásának hálójában volt elhelyezve az egyik sarokban. Az áldozatai személyi iratait megtartotta (ez később megkönnyítette a rendőrök munkáját az áldozatok azonosítása során) és fényképeket is készített a megcsonkított holtestekről.

A kép forrása: eu.jsonline.com

A gyilkosságok között többnyire néhány hónap telt el, de egy alkalommal alig 3 nap után lecsapott újra, amikor az egyetlen szerelemnek induló kapcsolatának agyonverését követően - a süket-néma Tony Hughes után - 3 nappal ölte meg az alig 14 éves laoszi származású Konerak Sinthasomphone-t. Ekkor a rendőrök is nagyot hibáztak, mert bár a szomszédok panaszára kijöttek Dahmer lakásához, az ájulás szélén álló fiúról elhitték, hogy csak részeg és különben is már felnőtt, illetve a józannak tűnő Dahmer élettársa. (A rendőröket később sem vonták felelősségre.) A fiatal laoszi fiú esetében Dahmer még azt a szörnyűséget is elkövette, hogy meglékelte koponyáját, hogy savat öntsön agyára, amitől azt várta, hogy a srác majd engedelmes zombivá válik. (A kegyetlen terv nem jött be, a szerencsétlen fiú belehalt a kínzásba.)

Dahmer ügyeiről szomszédja, Glenda Cleveland szinte mindent tudott: látta amint a férfi fiatalokat visz fel lakásába (ahonnan azokat már soha nem látta távozni) és hallotta halálhörgéseiket majd feldarabolásukat is (az elektromos fűrész jellegzetes hanga révén), mindezt a Dahmer lakásához vezető szellőzőn keresztül. Be is jelentette a rendőrségen ezeket az eseteket, de a rendőrök soha nem hittek neki, sőt idővel telefonbetyárnak nézték. A film utolsó három része kiemelten szól Glendáról, színesen bemutatva szenvedéseit, őrlődését sorozatgyilkos szomszédja miatt.

Dahmer áldozatai közül csupán egyetlen egy tudott elmenekülni, ám ő egyben le is buktatta a milwaukeei rémet: Tracy Edwards lett volna 18. gyilkossága, ám a fiatalember sikeresen kimenekült Dahmer lakásából és rendőrt hívott. A kiérkező járőrök elborzadtak a hűtőben lévő emberi fej, a számtalan fénykép és a savval, emberi testrészekkel teli hordó láttán.

A filmben Dahmert, a 35 éves Evan Peters alakítja kiszőkítve és szemüvegben (melyet sajnos olyankor is visel, amikor az igazi Dahmer épp nem tette fel: például a végső bírósági tárgyaláson). Játéka egyedi, néhol sokkoló a férfiból áradó nyugalom és szunnyadó vadság kettős kifejezésével. Beszéde vontatott, az egész viselkedése olyan végig, mintha kába lenne, holott az igazi Dahmer - az interjúk, riportok és szemtanúk szerint - nem éppen ilyen volt. Egyes vélemények szerint Dahmer kifejezetten megnyerő és józan tudott lenni (legalábbis a felületes szemlélő számára), ezért is úszta meg annyiszor a lebukást.

A sorozat egyik kritikája részemről, hogy túlságosan összekuszálja az időbeliséget, megkavarva a gyilkosságok sorrendjét. Nem érthető, hogy ez miért jó, de az biztos, hogy rendesen összezavarja a nézőt. Kritika a nagyon erős sterilség is: a rendezés túlságosan finomkodó (talán mert egy hölgy ült a direktori székben), a script és a rendezés egyértelműen kerüli a véres dolgokat (noha egy brutális sorozatgyilkosról szól az egész).

Nagy pozitívum a Dahmer édesapját alakító, Richard Jenkins játéka, aki külsejében, testbeszédében és minden egyéb téren is nagyon hasonlít az igazi édesapára. Láthatjuk, ahogyan vívódik, önmagát hibáztatva fia szörnyűségeiért, mely vívódást Jenkins tökéletesen hozza. Kivételeset alakít Glenda Cleveland "bőrébe bújva" Niecy Nash is, aki több epizódnak is főszereplője.

A "Dahmer - Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer sztori" egy sokkoló film, az egyik legjobb a maga műfajában, vetélkedve a szintén ütős Ted Bundy fimmel melyről a Kritikus blog írt érdekes elemzést. Értékelésem a Dahmer sorozatra erős 80%, mely csak azért nem több, mert sok a felesleges időbeli ugrás és zavaró a finomkodó rendezés is. Ám ezzel együtt is a Dahmer sorozat az utóbbi évek egyik legjobbja.